HÍRÖS KECSKEMÉTIEK A PÓDIUMON

November 28-án a Kelemen László Kamaraszínházban megtartottuk a Hírös kecskemétiek című pódiumbeszélgetés sorozat soron következő estjét. A beszélgetéseket vezető Kriskó János televíziós újságírónak ezúttal is három vendége volt.

Turgenyev: Egy hónap falun című drámájának díszletében először dr. Juharos Ágota, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Repülőorvosi-  Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet radiológus osztályvezető főorvosa, a Kutyával egy mosolyért Alapítvány titkára, segítőkutya kiképző és terápiás kutyafelvezető ült a vendég székébe. Vele tartott négy kutyája közül az egyik, Rozi, aki gazdája kérésére üdvözölte is a közönséget.  Juharos Ágota színesen és érdekesen mesélt orvossá válásának különböző állomásairól, de legtöbbet mégis a kutyák terápiás és általános segítő szerepéről, a kutyakiképzés egyáltalán nem egyszerű feladatairól mondott. Meggyőző példák sorával támasztotta alá, hogy az ember négylábú társai hányféle bajon és problémán segíthetnek. Beavatta hallgatóit abba is, hogy miképpen válasszanak kutyát maguknak, ha terápiás célokra, vagy segítőnek szeretnék maguk mellé. Juharos Ágotának két fia van, Péter orvos, Csaba informatikus.

Juharos Ágotát Varga Mónika médiaszakember, a Kecskeméti Televízió korábbi szerkesztő-riportere, a Bács- Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kommunikációs főmunkatársa váltotta. Mónika mesélt ígéretesen induló zenei karrierjéről, majd a Bolyai Gimnáziumban megkezdett középiskolai tanári pályájáról. A média világa hamar beszippantotta, rövid idő alatt szerkesztői és műsorvezetői feladatokat kapott a KTV-ben, így a tanítással felhagyott. Szakirányú végzettségeket szerzett, és több fővárosi médiumtól kapott ajánlatot, de következetesen ragaszkodott szeretett szülővárosához. Idővel állandó és keresett közreműködőjévé vált a városi rendezvényeknek, és számos karitatív feladatot is vállalt. Hat évvel ezelőtt elsősorban egészségügyi megfontolásokból vált meg a televíziózástól, és lett a Kereskedelmi és Iparkamara megbecsült szóvivője. Egy fiatal magyar vizsla gondoskodó gazdája.

A harmadik vendég Gaborják Csaba közgazdász beugróként érkezett az egészségügyi okokból kényszerűen távol maradó vándormozis, a Bács Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat egykori műszaki igazgatója, idősebb Molitorisz Károly helyett. Gaborják Csaba Bajáról indult, közgazdaságtudományi egyetemet végzett pénzügy szakon. Egyetem után a Bács- Kiskun Megyei Tanács Tervosztályán kezdett dolgozni, majd a Kereskedelmi Osztályon folytatta. Három éven át a Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat főkönyvelője volt, majd a szövetkezeti szektorban vállalt munkát. 1990-ben az ország egyik első szakvégzett brókere lett. Jelentékeny szerepe volt a hazai árutőzsde újraindításában és felfuttatásában. Szenvedélye a bor, nemzetközi borszakértői végzettséget is szerzett. Szőlészete és pincéje volt Villányban és Hajóson. Operakedvelő, a pandémia idején a Metropolitanból sugárzott előadások kapcsán 180 különféle operáról írt esszét.  Írásait a százhalombattai könyvtár a nyilvánosság számára is elérhetővé tette. Három felnőtt, bölcsész végzettségű gyermeke van.

A Kecskeméti Televízió szokás szerint két kamerával rögzítette a beszélgetéseket, amelyeket december 7-től kezdődően műsorra is tűznek, szerdai napokon, 20 órai kezdettel. A pódiumsorozat decemberben és januárban a színház munkarendjéhez igazodóan szünetel.


 

Pódiumbeszélgetés

A VIDEO szolgáltatás jelenleg nem érhető el, mivel a honlapon a harmadik féltől származó cookie-k letiltásra kerültek, vagy még nem nyilatkozott a cookie-k használatával kapcsolatban!
Az alábbi linkre kattintva elolvashatja a cookie-k használatával kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatást: Cookie-k használata


Pódiumbeszélgetés Dr. Juharos Ágotával

A VIDEO szolgáltatás jelenleg nem érhető el, mivel a honlapon a harmadik féltől származó cookie-k letiltásra kerültek, vagy még nem nyilatkozott a cookie-k használatával kapcsolatban!
Az alábbi linkre kattintva elolvashatja a cookie-k használatával kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatást: Cookie-k használata


Pódiumbeszélgetés Varga Mónikával


 

Pódiumbeszélgetés képek

Fotó: Éles Ferenc