Beszélgessünk! HÍRÖS KECSKEMÉTIEKKEL
A „Hírös kecskemétiek” című pódiumbeszélgetés május 29-i estjén Kriskó János négy vendéggel beszélgetett a Hírös Város Turisztikai Központban.
A meghívott vendégeink közül elsőként két kecskeméti, ám Budapesten karriert építő színésszel, Bata Éva színművésznővel, a Junior Prima Díj, és Ruttkai Éva-emlékgyűrű díjazottjával és Bárnai Péter színművésszel, a Trojka Színházi Társulás tagjával beszélgetett a házigazda, majd Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, Kecskemét díszpolgára mesélt életútjáról a hallgatóságnak, majd egyik legújabb költeményét és felolvasta a közönség nagy örömére. Végül dr. Csatári Bálint geográfus, az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézett nyugalmazott igazgatója, emeritus kutatója mesélt pályájáról, és felolvasott néhányat a maga írta limerikek közül, és egy részletet Az én szerelmes földrajzom című sorozatából, amely a matkói tanyákról szólt.
A beszélgetéssorozat következő alkalommal szeptemberben jelentkezik.
Pódiumbeszélgetés
A VIDEO szolgáltatás jelenleg nem érhető el, mivel a honlapon a harmadik féltől származó cookie-k letiltásra kerültek, vagy még nem nyilatkozott a cookie-k használatával kapcsolatban!
Az alábbi linkre kattintva elolvashatja a cookie-k használatával kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatást: Cookie-k használata
Pódiumbeszélgetés Bata Évával és Bárnai Péterrel Kecskeméten
A VIDEO szolgáltatás jelenleg nem érhető el, mivel a honlapon a harmadik féltől származó cookie-k letiltásra kerültek, vagy még nem nyilatkozott a cookie-k használatával kapcsolatban!
Az alábbi linkre kattintva elolvashatja a cookie-k használatával kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatást: Cookie-k használata
Pódiumbeszélgetés Buda Ferenccel Kecskeméten
A VIDEO szolgáltatás jelenleg nem érhető el, mivel a honlapon a harmadik féltől származó cookie-k letiltásra kerültek, vagy még nem nyilatkozott a cookie-k használatával kapcsolatban!
Az alábbi linkre kattintva elolvashatja a cookie-k használatával kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatást: Cookie-k használata
Pódiumbeszélgetés Dr. Csatári Bálinttal Kecskeméten
Pódiumbeszélgetés képek