SZEPTEMBERI PÓDIUMBESZÉLGETÉS „HÍRÖS” KECSKEMÉTIEKKEL

Hatodik évadához érkezett a neves kecskeméti polgárokat bemutató színpadi beszélgetéssorozat a Hírös Város Turisztikai Központban. Szeptember 28-án ismét három közismert helyi személyiség ült le Kriskó Jánossal, a sorozat moderátorával, hogy beszéljen pályafutása meghatározó állomásairól.

Kiszely Ágnes

Az első vendég dr. Fodor István egykori középiskolai és főiskolai tanár, a nevezetes Fodor cukrászdinasztia legidősebb tagja volt. Ő az első, aki kiemelkedve családjából, nem csupán érettségi bizonyítványt és diplomát szerzett, de a doktori címig is eljutott. Kémia – fizika szakos feleségét az egyetemen ismerte meg. A Katona József Gimnázium máig emlegetett, legendás tanára volt, majd néhány év kertészeti főiskolai tanév után kutatóként dolgozott tovább. Felfejlesztette és modernizálta a változatlanul tradicionális üzemet. Ma már Leányfalun él, a cukrászatot élelmiszeripari mérnök fia viszi tovább.

Békéscsabáról indult Kiszely Ágnes, aki több mint 20 év óta vezeti a Ciróka Bábszínház társulatát igazgatóként. Európa egyik legfontosabb bábcentrumában, Prágában végzett egyetemet, és néhány fővárosi évet követően, Kovács Géza hívására érkezett Kecskemétre, a Ciróka Bábszínházhoz. Az általa vezetett intézmény az első olyan épület, amelyik kifejezetten bábszínháznak épült. A módszeresen felépített társulat számos hazai és nemzetközi megmérettetésen igazolta felkészültségét. Nem véletlen az sem, hogy a Ciróka a helyszíne és szervezője a Bábszínházak Országos Találkozóinak.

Aktuálisan Budapesten él, de több mint 25 évet töltött Kecskeméten Pócs Péter Munkácsy-díjas plakátművész. A pécsi középiskolai éveket követően, ötvös végzettséggel került a városba abban az időben, amikor itt számos fontos, egyedi kulturális intézmény, köztük a Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műterme megszületett. Pócs elsősorban kulturális plakátokat tervezett, nemzetközi hírnévre tett szert. Diplomata feleségével éltek Dániában, Albániában, legutóbb Kenyában. Pócs mindenütt megtalálta a saját útját. Hosszabb időn át vezetett kurzust Mexikóban. Megalakította és vezeti egyetlen tagként a Magyar Plakátmagány Társaságot.


 

Pódiumbeszélgetés képek

A beszélgetésen készült képeket hálásan köszönjük Hegedűs Zoltánnak!