BEMUTATÓRA KÉSZÜL A KECSKEMÉT CITY BALETT

logoA 2015/16-os évadban mutatkozik be Balett + című sorozatunk, melyben a Kecskemét City Balett társulata kéthavonta más és más meghívott vendéggel közösen mutatja meg, hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz a különböző művészeti ágak. A közreműködő partnerek pedig egytől-egyig Kecskemét hírnevét öregbítik, ezzel is különlegessé, lokális ünneppé varázsolva ezeket az estéket.

November 12-én este a Kelemen László Kamaraszínház ad otthont az Esszencia zenekarral közösen készülő produkciónak. Csík Jánost nyilvánvalóan nem kell bemutatni a hírös város lakóinak: a Kossuth-díjas művész ezer szállal kötődik Kecskeméthez. Világszinten is ismert és elismert zenésztársaival olyan formációt hoztak létre, melyben a népzene a jazz és a klasszikus muzsika elemeivel gazdagítva egészen sajátos hangzásvilágot biztosít.

balett+

Esterházy Fanni

A Kecskemét City Balett célja az élőben játszott dalok mélységeinek bemutatása, sajátos szempontból; koreográfiájuk ugyanis nem a zenekar hangzásvilágához szorosan kapcsolódó néptáncból indul ki, hanem az ősi zene alapjaira koncentrál, képeket és hangulatokat ragad meg, megszüntetve ezzel a koncert-jelleget. A koreográfus-rendező Barta Dóra célja, hogy a népzenéhez szinte elengedhetetlenül kapcsolódó sablonokat és közhelyeket kiszélesítse. Társulatával éppen ezért sajátos módon készül a bemutatóra: a koreográfia folyamatosan változik, fejlődik aszerint, hogy a próbák során a táncosok milyen impulzusokat élnek át a zene hatására. Így aztán az, amit a művészek „önmagukban jelentenek”, kiegészíti egymást, hogy közös mű születhessen: a Szárnyalás című produkció.

„Az ember különleges adottsága, hogy bármikor képes szárnyalni: a legboldogabb és a legnehezebb pillanatokban egyaránt. Hívhatjuk bárhogy: ihletnek, szabadságnak, alkotásnak… – számomra ezt jelenti a szárnyalás.” (Barta Dóra)

 

Balett + Esszencia + Csík János
táncszínházi előadás élőzenével

a Kecskemét City Balett tagjai:
Szőllősi Krisztina, Domán Dalma, Bányai Mirjam, Esterházy Fanni, Nagy Nikolett, Katonka Zoltán, Földesi Milán, Matkovics Norbert, Szóka Roland

az Esszencia zenekar tagjai:
Csík János, Lakatos Róbert, Dresch Mihály, Balogh Kálmán, Kunos Tamás, Bognár András, Kacsó Hanga

ötlet: Barta Dóra, Csík János
színpadkép, jelmez: Katonka Zoltán, Barta Dóra
fény, koreográfia: Katonka Zoltán
rendezőasszisztens: Frigyesi Tünde
ügyelő: Czeglédi Ákos

rendező-koreográfus: Barta Dóra

Bemutató: 2015. november 12-én, 19 órakor az Kelemen László Kamaraszínházban

esszencia balett+2
  Esszencia zenekar                                                                                            Földesi Milán és Nagy Nikolett

 

Ön a honlap használatával automatikusan hozzájárul a cookie-k használatához, valamint elfogadja az alább olvasható felhasználási feltételeket. részletek

Cookie-k (Sütik) kezelése

Adatvédelmi tájékoztatás!

Weboldalunk a szolgáltatásaink biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében cookie-kat használ! Az EU elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelve minden weboldal számára előírja, hogy hozzájárulást kérjen a cookie-k felhasználók számítógépére történő elhelyezéséhez. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát.

Önnek lehetősége van, hogy a böngészőjében megváltoztassa a cookie-k használatára vonatkozó beállításokat, de ez hátrányosan érintheti a böngészet oldalak működését. Minden böngésző más és más, ezért nézze meg böngészője súgóját a pontos beállítás érdekében.


Néhány böngésző sütikkel kapcsolatos beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:

Felhívjuk figyelmét, hogy a weboldalunkon használt egyes sütik célja a szolgáltatásainak működésének megkönnyítése vagy biztosítása. A cookie-k alkalmazásának megakadályozása esetén, előfordulhat, hogy Ön nem lesz képes a weboldalunk teljes körű használatára, vagy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.


Mik azok a cookie-k (általában egyszerűen Sütik)?

A cookie-k (sütik) kisméretű szöveges fájlok (információ csomagok), amik a weboldal látogatójának a számítógépén, telefonján (internetes hozzáférést biztosító eszközén) a megtekintett honlap kérésére jönnek létre. A sütiket maga a web szerver hozza létre a böngésző segítségével, és ( ha engedélyezve van a sütik elfogadása a webhelyről) egy erre elkülönített könyvtárban kerülnek hosszabb-rövidebb időre tárolásra. A sütik kizárólag adatokat tartalmaznak, nem tartalmaznak vírusokat, futtatható kódot, kizárólag csak az a weboldal olvashatja, amelyik létrehozta azt. Legtöbbször egy adott weboldal regisztrált felhasználóinak azonosítására, látogatók nyomon követésére használják.


Szinte minden weboldal használ Cookie-t (Sütiket)!


Több célra is használunk Cookie-t:

Felhívjuk figyelmét, hogy a jelen weboldalon szereplő tartalom olyan harmadik fél forrásaihoz irányító linkeket tartalmazhat, amelyek szintén használnak cookie-kat, ezekre azonban nincs befolyásunk.

Bezár