SZÍN-TÁR 2016 – KECSKEMÉTEN MUTATKOZNAK BE A VÉGZŐS SZÍNMŰVÉSZETISEK

A budapesti, a kaposvári, a kolozsvári, a marosvásárhelyi és az újvidéki színművészetisek is bemutatkoznak a kecskeméti Katona József Színházban március 21. és 25-e között hetedik alkalommal megrendezett Szín-Tár találkozón. Az eseményről Réczei Tamást, a teátrum művészeti vezetőjét kérdeztük.

– Vizsgafilmekkel indul a Szín-Tár. Hogyan állt össze a vetítés programja?
– A Színművészeti Egyetemen a színházi mellett, a filmes tanszak a legnagyobb. Az is mutatja, hogy nem csak játék-, de dokumentumfilmes szakirány is van. Ennek a két osztálynak a vizsgafilmjeiből kértünk 90 percnyi anyagot, és az Egyetem sajnálattal vette tudomásul, hogy csak ennyi idő lesz, mivel akár 4 órányi filmet is tudott volna szerepeltetni.

– Milyen tapasztalatot hoztak a korábbi vetítések? Bevonzzák a közönséget a fiatal filmesek produkciói?
– Az előző évben az Otthon Mozi adott ennek a vetítésnek otthont. Nem volt tele a helyiség. Most a kamaraszínházban lesz, mindenkit várunk, akit érdekel ez a műfaj.

– A kecskeméti társulat néhány hete mutatta be a Hamletet. Az újvidéki hallgatók a Szín-tárra elhozzák a maguk feldolgozását. Milyen szakmai programok lesznek?
– Szakmai programként az előadásokat követő szakmai beszélgetéseket ajánljuk, ahol egy kritikus vezetésével, a Kis Kritikus képző hallgatói elemzik a látottakat.

– És még egy Shakespeare: a kaposvári egyetemisták a Rómeó és Júliát mutatják be.
– A Rómeó és Júliát ifj. Vidnyánszky Attila rendezi, aki színész szakos hallgatóként is már színpadra állította Shakespeare egyik legösszetettebb művét, az Athéni Timont.

– A kísérő programok között szerepel többek között egy mozgáspróba.
– Katonka Zoltán mozgás kurzusán részt vehetnek a hallgatók aktívan. Katonka Zoltán a kortárs táncestek egyik meghatározó szereplője, a MU Színház, a Trafó és a Közép-Európai Táncszínházban egyaránt.

– Úgy tudjuk, hogy a Kaposvári Egyetem és a kecskeméti színház kapcsolata szorosabbra fűződik a következő tanévtől.
– Valóban felkérte a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara Cseke Pétert, hogy vállalja el a következő színész-osztály vezetését, amelyhez engem kért fel osztályvezető-helyettesnek. A hallgatók a képzésük során két hetet lesznek majd Kecskemét városában, két hetet pedig Kaposvárott. A tanáraik között szerepelni fog a színházból Csapó Virág színművész, Katonka Zoltán koreográfus, Károly Katalin zenei vezető és második évtől Rusznyák Gábor főrendező is.