Kecskemét és a városon belül a Kecskeméti Katona József Színház is elkötelezett a város kulturális életének és kulturális turizmusának folyamatos fejlesztése iránt, amelynek alapját a város kiemelkedően jó megközelíthetősége, nemzetközi ismertsége, gazdasági fejlődése mellett az épített és természeti környezethez kapcsolódó turisztikai vonzerők nagy száma, a folyamatosan bővülő, széles körű programkínálat és pezsgő kulturális élet adja.
A Katona József Színház égisze alatt működő Hírös Város Turisztikai Központ alapvető célja a kecskeméti kulturális- és fesztiválturisztikai kínálat bővítése az épített és kulturális örökség megőrzésével, a volt Városi Mozi országos műemléki védelem alatt álló épületének teljes körű felújításával.
Az 1913-ban épült, 1999 óta lényegében használaton kívüli volt Városi Mozi épületének funkcióváltó hasznosítása szerves részét képezte a folyamatban lévő Rákóczi út – Vasútkert revitalizáció koncepciójának, amelynek eredményeképpen egy gazdag kulturális és idegenforgalmi funkcióval bíró, egybefüggő, emberközpontú közterületi rendszer alakul ki a történelmi főtér keretein túlmutatva.
A Hírös Városi Turisztikai Központ méltó helyet biztosít az európai hírű Leskowsky-hangszergyűjteménynek, lehetővé téve annak újszerű, országosan egyedi jellegű, interaktív bemutatását. Lehetőség nyílik továbbá a jelentős számú városi fesztivál, nagyrendezvény számára kiegészítő, télen-nyáron, rossz időben egyaránt használható multifunkcionális rendezvényhelyszín kialakítására a mozi-épület volt előadóterének átalakításával. A Központ révén kiteljesül a Katona József Színház kulturális turisztikai tevékenysége – a Kelemen László Kamaraszínház újszerű, a látogatókat, turistákat bevonó interaktív előadások, valamint a német célcsoporti igényeknek megfelelő külön német nyelvű előadások kidolgozását tudja megvalósítani, amelyek komplex turisztikai programcsomagokba integrálhatók.
A Központ, programjaival elsődlegesen a térségbe érkező belföldi, és külföldi fizetőképes, kikapcsolódási céllal érkező egyéni turistákat: fiatal felnőtteket, kisgyermekes családokat és önálló keresettel még nem rendelkező diákokat (baráti társaságokat), fesztivállátogatókat, valamint csoportokat: óvodás, általános iskolás, középiskolai, egyetemi, főiskolai csoportokat, vállalati csoportokat, kiránduló nyugdíjas csoportokat, a helyi és kistérségi lakosságot szeretné megszólítani.
A Hírös Város Turisztika Központban lehetőség nyílik az Európai szinten egyedülálló hangszergyűjtemény interaktív, országos szinten egyedi jellegű bemutatására, közvetlen élmény-szerzési lehetőségre a gyűjtemény használható eszközeinek kipróbálásával, a gyűjtemény muzeális, illetve egyedi, ritka darabjainak megtekintésére, hangjának meghallgatására, a turisták garantált programként 1 órás élőzenés tárlatvezetésben részesülnek, amely végigvezeti a résztvevőket a különböző korokon és kontinenseken. Az előadás során kipróbálhatják a hangszereket, egy rövid időre szibériai sámán, török hastáncos, vagy éppen rock-gitáros válhat bárkiből.
A látogatók részt vehetnek a „Hangold Újra” foglalkozás keretében újrahasznosítható anyagokból, háztartási anyagokból való hangszerkészítési foglalkozáson, ezáltal egyszerre élményjellegű és környezettudatosságra nevelő időtöltéshez jutva.
További célként fogalmazódik meg egy egyedülálló kulturális turisztikai programkínálat önállóan, valamint az együttműködő partnerek bevonásával, a kulturális turizmus integrálása az egyéb turisztikai szolgáltatásokba különböző programcsomagok révén. Ennek jegyében, a teljesség igénye nélkül csak egy kis ízelítő a megvalósuló programokból:
– Hírös Programok sorozata a komolyzene, könnyűzene, jazz jegyében,
– A Kelemen László Kamaraszínház újszerű, a látogatókat, turistákat bevonó interaktív előadásai, a német látogatók igényeinek megfelelő külön német nyelvű előadások színpadra állítása,
– „Hírös Matiné” keretén belül válogatás a Kecskeméti Rajzfilmstúdió filmjeiből.